és

Tudsz-e sírni a csöndben
befelé nyelve könnyeid?
Tudod-e 
mosolyogva nézni
a felhők nélküli eget
és megtölteni nevetéssel
hogy az elmúlás
ne fájjon
a sárguló faleveleknek?
És tudod-e
kezedben tartani
az éjbe zuhanó csillagokat?
Markodban szorítani fényüket
pedig jól tudod,
hogy már félúton elvéreznek?!
Tudod? 
És tiszta arccal üvölteni Istennek,
hogy Te 'csakazértis' életre kelted!?
Mondd! 
Tudsz- e még hinni,
simogató fűszálak közt ülő pár
halk szerelmében?
Egy apró érintésben? 
Szemek tisztaságában? 
Égboltra lehelt álmokban?
És az alázattal tűrt forróságban?
Egy apró kavics csillanásában?
Sírásában

Kovács Erika