Ébredés

ébredés

Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal az égen át:
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni se mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok...és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyűlt volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden ígérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos husát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem a szememet...Ő
ép fölnézett rám: A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!... - sikoltotta s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magam elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.

/Szabó Lőrinc/

fodor ákos

Magadtól kérdezd: 
ajtód azért fontos-e, 
hogy zárd? vagy, hogy nyisd?

jó néha...

Jó néha sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni,
jó néha fázni, a semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni,
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.

szinezd újra!

Színezd újra, színezd újra!

Az életed, ha megfakulna,

S az égbolt beborulna,

Ne menekülj, csak színezd újra!

kérdések...

Mondd, vártál-e már úgy, 
tudtad, hiába vársz, 
S mentél-e már úgy, 
mindegy volt, merre jársz, 
Szóltál már visszahívón 
tűnő árnyék után, 
Hagyták már kinyújtott kezed 
elengedve, sután 
Kérdeztél már tudva azt 
nem felel senki sem, 
Vártad-e már halk reménnyel 
a szép szót: kedvesem. 

Kívánta már arcod 
zápor verését, 
Mossa le mindörökre 
nem akart könnyeid. . . ?

tisza kata

Hányféle üvegfal létezik bennünk?

És hánnyal kell megküzdenünk egy életen át?

Hányszor veszíthetünk el valakit?

És hányszor önmagunkat?

bolond az...

Bolond az, aki álomvilágban él, 
de én bolond akarok maradni,

és olyan világban akarok élni, amilyet megálmodok,

és nem olyanban amilyet mások diktálnak.

(Paulo Coelho)

mert tetszik-)

Marley

Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától, még akkor is, ha az olyan lüke, mint a miénk - írtam. - Marley arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában. És amikor megöregedett és mindene fájt, arra tanított, hogy a viszontagságok között is maradjak optimista. De legfőképp a barátságról és az önzetlenségről tanultam tőle, s mindenekfelett a megingathatatlan hűségről. Meghökkentő elképzelés volt, hogy csak most, halálában értettem meg teljesen: Marley a mentorom volt. Tanárom és példaképem: Lehetséges, hogy egy kutya – bármelyik kutya, főleg olyan dilis, fékezhetetlen, mint a miénk- képes megmutatni az embernek, hogy mi az, ami valóban fontos az életben? Hittem benne, hogy igen. 
Hűség. Bátorság. Elkötelezettség. Egyszerűség. Öröm.

(John Grogan)

Nézd csak meg jól

Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk. A víz háborog, a föld rá sem hederít. Látod a magasba nyúló hegyeket?! A fákat, a fényt, amely a nap minden percében változtatja erejét és színét. A halakat, amelyek más halakat kergetnek, miközben azon vannak, hogy elkerüljék a sirályok csőrét. Hallod a zajokat, a hullámok moraját, a szél susogását, a homok neszezését, a sokféle zajt, amely harmóniává olvad? És az élet meg az anyagok e valószerűtlen hangversenyének kellős közepén itt vagyunk mi, te meg én és a körülöttünk lévő sok-sok ember. Vajon hányan látják meg közülünk azt, amit most leírtam? Hányan értik meg reggelenként, micsoda kiváltság, hogy fölébrednek, hogy láthatnak, szagolhatnak, tapinthatnak, hallhatnak, érezhetnek? Közülünk hányan képesek egy pillanatra megfeledkezni a nyűglődéseikről, hogy elámuljanak ezen a csodás látványon? Úgy tetszik: az ember éppen annak van a legkevésbé tudatában, hogy él.

(Marc Lévy)

ha egy nap...

Ha egy nap úgy adódna, hogy nem ébredsz fel, ha úgy adódna, hogy ez volt az utolsó napod a földön,

mondd, büszke lennél arra, amit eddig tettél?

Mert ha nem, kezdhetsz mindent jóvá tenni.

(Légió)

Egy másik mosoly

elfutni a kérdő tekintetek elől
megölelni a hosszú útra készülőt
fejet hajtani ha megindul a zápor
becsukódni a vallomások előtt
ott maradni ha omlanak a falak
nézni ahogy a nap belebukik
a kilátástalan éjszakába
magunkkal vinni egy nevetést
hallgatni valakinek a szívverését
kiugrani a robogó vonatból
belépni egy másik mosoly
udvarába

(Nagy István Attila)

Öröm az...

...amikor az ember a nehezet,

még a nagyon nehezet is, könnyűnek érzi.

Repülésélmény. A lelked nehéz, az életed is nagyon nehéz.

Minden elveszett.

De fölfedezed, hogy szárnyaid vannak!

Müller Péter

Szeretem-)

nagyon ott van mindkettő!

még a hideg is kiráz...

Egyszer...

...mindannyian próbára leszünk téve, de nem olyan formában, ahogy mi szeretnénk.

(A vadon foglyai c. filmből)