Itt a régóta várt pillanat! Mostanáig kóboroltál az üzletekben,
plázákban, butikokban. Mostanáig fizettél, szállítottál, főztél, sütöttél,
csomagoltál, cetliket írtál, takarítottál, hurcoltad haza a fát, fölállítottad,
gyertyákkal, izzókkal, angyalhajjal ékesítetted.
Dolgoztál, robotoltál, igyekeztél, lihegtél, és gyötörted a
lelkedet: „Kit felejtettem ki?” Most végre itt van mindenki. Akikre azt mondja
a nyelvünk: a hozzátartozóid. Jó szó. A sokmilliárd ember nem tartozik hozzád.
Ezek igen. Ők jönnek el az ágyadhoz, ha beteg leszel, és ők állnak majd legközelebb a
koporsód körül. A többi ember távolabb él tőled. Most itt
van körülötted az a
néhány ember, aki a sorsod játékában főszerepet kapott, nem tudni, miért. Mint egy
színdarab fontos
jelenetében, összejöttek mind,
csomagokkal, éhesen, türelmetlenül, zajongva, zűrös és csillagtalan lélekkel – mert manapság a lelkünk zűrös, zaklatott
és csillagtalan.Az is lehet, hogy nincs itt senki. Most van az a pillanat,
karácsony estén, amikor rád szakad az érzés, amit a hétköznapok során nem
éreztél, mert megszoktad – hogy egyedül élsz. Nincs senkid. Sokan éljük át
ilyenkor a magányt. És sokan a lázas nyüzsgést, a zűrzavart, az örömöt, hogy együtt vagyunk végre… és azt is, hogy
ebből az „együttből” hiányzik néha a meghittség. Még jó, ha a fa körül elhangzik a „Mennyből az angyal”, de ez sem az
igazi, mert a mohó szemek a földet kutatják, a fa alatti csomagokat: „Mit hozott Jézuska?”
Elfelejtettük, hogy Jézuska nem hoz semmit. Neki sem volt semmije.
Csak egy szál köntöse, arra is kockát vetettek a katonák, halála után. Jézuska
csak békét tud hozni. És csendet a szívben. És szeretetet – ami a világ
legnémább, legnyugodtabb, legszótlanabb állapota. És láthatatlan. Nincs benne
lihegés, nyugtalanság, idegesség és lárma. Szertelen lélekkel nem lehet
szeretni. Benne van a csodálatos magyar szóban: hogy aki SZER-telen, az nem
SZER -et.
Nyugodj meg. Találj egy pillanatot, vagy kettőt, és menj ki a
levegőre. És szívd be magadba
az éltető, friss levegőt. Mélyen. Jó mélyen, és többször is. Sóhajts ki, és lélegezz be.
Lassan, mert a sóhajtás és a lassú, mély lélegzés megnyugtat. És ha egy kicsit megnyugodtál végre, nézz
föl az égre. Ha csillagos az ég, válassz ki egy csillagot. Ha felhős, tudd, hogy
a csillagod azért ott van, csak nem látod, mert felhő takarja. Ha hull a hó, hagyd, hogy
arcodra hulljanak a hópihék: az angyalok küldik neked, a végtelenből – és ingyen. Éld
át a csodát. A mindenséget – és önmagadat.
És most figyelj jól: A karácsony a születés ünnepe. Valaminek vége
van – és valami most jön létre. Bárhol. Akár egy istállóban is. Állatok között,
segítség nélkül, egy gyűlölettel teli, sötét világban, ahol a
kis Jézus született. Mindegy. Csak szüless meg. Szüld meg magad. Lobbantsd
lángra a szívedet, s hagyd, hogy ez a lángocska az egész elmúlt éved sötétségét
eloszlassa! Várj egy kicsit, míg érzed, hogy a kis gyerekláng megerősödik benned. És utána menj vissza
a hozzátartozóidhoz. Vidd be nekik a békédet. És az új arcodat. És azt a meggyőződésedet, hogy az
életünk díszlete nem egy
szoba – hanem az egész világmindenség. És a legszebb
ajándék: egy ölelés. Egy mosoly.
Vagy még az sem – csak egy
gondolat: „Szeretlek”.
Müller Péter
