Egyszer így lenne jó

Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a nap csúszik fel az 
égre, óvatosan bontogatva ki a világot. 
Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon. 
Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra 
és a megszokottság ne törjön ránk. 
Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk... 
hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk. 
Jó lenne egyszer közel engedni a csodát... 
vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál, 
nem elvárva a mező zöldjét, 
a virágok színét, illatát, 
a szirmok bársonyát. 
Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új 
értelmet adni a fogalmaknak 
és kötni új barátságot a világgal és magunkkal 
és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint 
és eldobni minden nem a kupacunkba valót. 
Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem 
vízreereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását. 

Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni, 
hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla, 
hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan 
bújjunk az éjszaka csendjébe... 
végre kinyújtózva önmagunkban. 

Egyszer így lenne jó.