2013. november 11., hétfő

Egy...


blogban jártam a minap, és olvasom, hogy megválnak a cicától, mert...
összeszőröz mindent...
megnyalja, játszik a gyerekek széthagyott játékaival, cumisüveggel...
felmászik, felugrik mindenre...
enni kell neki adni...
foglalkozni kéne vele...
allergiás van a családban, többen is...
Könyörgöm, mielőtt magukhoz vették, ezt mind nem tudták??? Hogyan lehet úgy magunkhoz venni egy állatot, hogy nem vagyunk tisztában a szükségleteivel, és a mi lehetőségeinkkel????
Mit látnak a gyerekek? hogy megununk "valamit", gyorsan túladunk rajta??? tudom, hogy sarkított, de a következő a nagymama lesz?? Milyen mintát közvetítenek ezek a szülők?? Tudom, kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy valamiért MUSZÁJ megválni kedvencünktől, de azért a fentiek igencsak lájtos kifogások...
Emberek, könyörgöm, egy kicsit több felelősséget, akkor talán nem lesz ennyi kóborló, kidobott állat kishazánkban...-((((

"Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik." /Gandhi/

7 megjegyzés:

  1. Szomorú, de ez sajnos már általános. Itt is tele vannak az állatotthonok megunt kis lakókkal. :-(
    A legszomorúbb, hogy ezek a gyerekek EZT látják odahaza, EZT viszik tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, ezt látják, és ez lesz a természetes...-(((
      és ami igazán szomorú, hogy aki így bánik az állatokkal, az az emberekkel sem bánik különbül...-(((

      Törlés
  2. Nekem az ilyesmiről mindig A kis herceg jut eszembe: felelősséggel tartozol...
    Annak idején nekem a kutyánkkal voltak ilyesmi "problémáim", sosem voltam nagy kutyarajongó, de mégis az ő jelenléte tanított meg helyesen gondolkodni... hogy felelősséggel tartozom. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pontosan, felelősséggel tartozunk... csak ezt valahogy hajlamosak elfelejteni az emberek, vagy csak egyszerűen nem érdekli őket...
      én nagy kutyás vagyok-))) bár jelenleg sajnos nincs...
      tavaly vagy tavalyelőtt egy nyári éjszaka, egy kiscica sírására ébredtünk... nem voltunk restek lebotorkálni és megkeresni a kis drágát, én nem vagyok macskás, tudtam, hogy nálunk nem maradhat, de amíg nem találtunk neki gazdit, addig hősiesen viseltem a mindenre felmászását, és a hajnali fejemreugrással jelzett, már reggel vant-)) egyébként egy tündéri kismacsek volt-)

      Törlés
  3. Soha nem tudnék semmiféle kifogásokkal megválni az állatkáimtól! Szegénykék! Minden soroddal egyetértek!

    VálaszTörlés