2013. szeptember 10., kedd


A gyász és a veszteségérzet a két legfélelmetesebb dolog az életben. 
Miattuk rettegünk a jövőtől, miattuk kérdőjelezzük meg az élethosszig tartó boldogság létjogosultságát, és miattuk nem tudunk örülni annak, amink van. Pedig a veszteség nem is olyan félelmetes. Mert bölcsességre tanít. Arra tanít, hogy ne féljünk a jövőtől, hanem úgy éljük meg a jelent, mintha az órák másodpercek lennének. 
A veszteség arra tanít minket, hogy törődnünk kell azokkal, akiket szeretünk; hogy soha ne tegyünk olyat, amit később megbánunk; és örüljünk a holnapnak, amely mindig magában hordozza a felemelkedés ígéretét. 
Az erő és a bátorság néha egészen apró dolgokat jelent. Néha az számít bátorságnak, ha örülünk annak, amink van, és pozitívan állunk hozzá azokhoz a dolgokhoz, amelyek szerencséssé tesznek minket. 
Rettegni a legkönnyebb, ez nem kíván különösebb tehetséget. Sokkal nehezebb felvértezni magunkat a sok jóval a sok rossz ellenében, és hétköznapi hősként nézni szembe a jövővel.

Samantha Young: Dublin Street

1 megjegyzés: