Fura dolog ez a hiányérzet.

A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben.

Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy
alkalmas-e , és a legfontosabbat is
elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve.
Csak jön és beköltözik a lelkembe.
Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.

De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek
közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül

egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán

elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt.

A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez.

Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket
fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti,

és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy.

Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül…
váratlanul.

 Hamia Linda