2011. március 8., kedd

Március 8. - Nőnap



Ez az a nap, amelyet a nők elég komoly harcok és áldozatok árán vívtak ki magunknak. A régi korokban a nők nem voltak egyenrangúak a férfiakkal, de szerencsére mindig akadtak forradalmi beállítottságú lányok és asszonyok, akik foggal-körömmel rakaszkodtak ahhoz, hogy a férfitársadalom elismerését, megbecsülését kivívják a nők számára. Ez a harc nem volt egyszerű, 
de ma már ott tartunk, hogy ezt a napot nem csak a női szervezetek tartják számon szerte a világon. 
Az ENSZ is megemlékezik erről a napról és sok-sok ország nemzeti ünnepként jelöli meg.
A Nemzetközi nőnap az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők története. A nők évszázadok óta tartó küzdelmében gyökerezik, melynek célja, hogy a nők a férfiakkal egyenlő feltételek mellett vállalhassanak részt a társadalomból.
A Nemzetközi nőnap hagyománya 1857. március 8-án indult útjára amerikai nők demonstrációival, akik a rossz munkakörülmények, és az alacsony fizetések ellen tiltakoztak. A Nemzetközi nőnap gondolata először a századfordulón merült fel. 1866-ban fogadta el a Nemzetközi munkásszövetség a nők hivatásszerű munkavégzéséről szóló határozatot.
Magyarországon 1914-ben ünnepelték meg először 
a Nemzetközi nőnapot. 


Köszönet a nőknek

Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.

Márai Sándor


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése