Napod leszek...

Magamra veszem a kelő Nap fényét,

szívembe rejtem, hogy aztán neked adjam.

Az éj sötétjéből indulok eléd,

engem láss örökké a lobbanó Napban.

Engem láss mindig téli hajnalokon,

mikor fázósan bújnak egymáshoz a fák.

Engem láss, ha csak dereng az ég alja,

s a tegnap tenyerén hozza elénk a mát.

Ott leszek majd az első napsugárban,

a horizont széléről küldöm mosolyom.

Ablakodra a dér virágot csókol,

én ott leszek, s szádra szívemet csókolom.