Lékai lovagvár

Medve-szurdok

jó néha...

jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek

Vannak emberek...

Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését. Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a barátság láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.

A mai világban nehezen veszünk tudomást a csendről. Az űrt mindig kitölti a tévé, a rádió, esetleg egy autóduda hangja, vagy egy üres, semmitmondó társalgás.

Martin Pistorius

Kezdjetek el élni...

Soha ne fogd vissza magad, Camryn Bennett; légy biztos benne, mit akarsz az életben, mondd ki, amit érzel, és soha ne félj önmagadtól. Szarni rá, mit gondolnak mások. A saját életedet kell élned, nem az övékét.

J. A. Redmerski: A soha határa

Ha szereted, ha fontos neked, akkor egyet adhatsz. Nem szavakat, nem ígéreteket, nem próbálkozásokat. Hanem a jelenlétedet. A biztonságodat. Azt az érzést, hogy számíthat rád, itt vagy vele, meghallgatod, ha beszélni szeretne. Ezt kell tenned. Ha szereted. Ha őszinte vagy. Ezt adod... Önmagad.

Csitáry-Hock Tamás

Vannak pillanatok, amikor a csendet érezni 

és hallani is csodálatos...

És van, amikor legszívesebben belehalnál...

 Válóczy Szilvia

Képek jönnek és mennek,

s az idő újabb árkokat váj

arcomra a készülő

újabb könnycseppeknek...

Szabolcsi Zsóka

Bomba

Kitelepítés volt ma nálunk, ugyanis tegnap a közelünkben lévő oviban egy bombát találtak...  Reggel fél kilencig a környéken mindenkinek el kellett hagynia az otthonát... mivel az sem volt biztos, hogy éjszakára haza jöhetünk, így bepakoltunk egy váltás ruhát, tisztálkodó szereket, plusz ugye a malacot( hátha tényleg nem jöhetünk haza)...  aztán mindegyikünk ment a  dolgára... nagyon fura volt, nyolc körül kinéztem az ablakon, és már minden olyan kihalt volt, a parkolók is szinte üresek... mire elindultunk, a rend őrei már zárták le a környező utcákat...

aztán egész nap figyeltük a híreket... a bomba éles volt...  de szerencsére  minden rendben zajlott... rendben kiemelték, hatástalanították, elszállították... és már jöhettünk is haza-)

elmondhatom, hogy ebben is volt részem, de remélem többet nem lesz...

Mielőtt Nóval találkoztam volna, azt hittem az erőszak a kiabálásban, az ütésekben, a háborúkban, a vérben van. Most már tudom, hogy az erőszak a csöndben is van, hogy szabad szemmel néha láthatatlan. Erőszak az idő, ami befedi a sebeket, erőszak a napok kérlelhetetlen láncolata, a visszafordulás lehetetlensége. Erőszak, ami kicsúszik a kezünkből, ami hallgat, nem mutatkozik, erőszak az, amire nincs magyarázat, ami örökre átlátszatlan marad.

Delphine de Vigan: No és Én